Hajrá Amanda, éljen a TDK! Zsaufi, meddig gyengélkedtél a Martini-leves után:)? Tintás Bárnsz, megpróbálom kicselezni valahogy az áhított vinylt. Ó-pille, megyünk mi még Egerszalókra! Vikikém a Herr DJ sajnos elfoglalt szilveszterkor. Éljen, Topi a blogon, b*zd meg!

Múlt héten hétfőn felkerekedett a nemzetközi csapat, ugyanis a cserediákok meghódították Rügen szigetét. Őszintén szólva féltem egy cseppet a dologtól, mert ilyen alkalmakkor az angol a hivatalos nyelv, és tudjátok, hogy ez nem épp a kedvencem. A csapatot több benszülött német is erősítette, így Anne-Katherine, aki az igazi tenyeres-talpas német tehenészlány regionális megtestesítője, de nagyon aranyos, csupán távcső kellett nekem is, hogy a szemébe tudjak nézni. Jelen volt még a német delegációból Jonathan, aki kb. olyan hangszínen beszél, mint én tízévesen, mikor a Márványival meg a Petrusszal fejhangon rikoltoztunk… A vonatutat Stralsundig maffiázással töltöttük, ami gyakorlatilag az itthoni gyilkosnak felel meg. Olyan vádakat állítottam fel angolul, hogy csak na! Persze magam megvédeni sosem sikerült. Stralsundban volt fél óránk átszállni, így gyors városnézésre indultunk, sőt még a pályaudvar felhozatalát is le tudtam fotózni.

Stralsund vasútállomás

A RegionalExpress3 (Elsterwerda-Stralsund) emeletes vezérlőkocsija

Stralsund belvárosa

Aztán Bergenig vonatoztunk, ahol kis tétovázás után sikerült kiderítenünk merre van a buszpályaudvar. Nekem persze volt egy megérzésem, de inkább halgattam, aztán meg kiderült, hogy jó irányba indultam volna. Természetesen a buszállomány is megörökítésre került.

Kis csapatunk a bergeni buszállomáson

Solaris és Neoplan

Csoportkép imbolygó hajóval, Monirul minden fényképen fogja valakinek a kezét, itt épp az enyémet

Innen busszal nyomultunk tovább, majd hajóra váltottunk, és bevettük Vilm (ejtsd: film)szigetét, ahol jelenleg világszintű természetvédelmi konferenciákat tartanak, a sziget biodiverzitása ugyanis állítólag egyedülálló, bár ebből így ősszel vajmi kevés látszik. Különben a DDR-időkben maga Honecker pihente itt ki a nép vezetésének fáradalmait.

Vilm, biodiverzitás, Ostsee

Miután körbejártuk a szigetet visszatértünk Putbusba, és helyi specialitásként füstölthalas szendvicset fogyasztottunk, ami kifejezetten jó volt. Aztán a városkában tettünk egy kört, majd sikerült beülnünk a város legdrágább kávézójába, ahol 4 ajróért meg is melegíthettem magam egy tejeskávéval. Annyira jól éreztük magunkat az ekszkluzív környezetben, hogy a vonatot már csak futva értük el, egyeseket úgy kellett ösztönözni, hogy ugyan fussanak mán! Aztán végül sikerült, így Stralsundban volt másfél óránk, amit ezúttal nem városnézésre, hanem sörözésre fordítottunk. A Stralsunder messze nem a világ legjobb söre… Persze ismét futni köllött a vonathoz, de akik időben elindultak meg egy rekesz sört is szereztek valahonnan, így miután a sereghajtók tüdejüket kiköpve beestek a vonat ajtaján az utolsó utáni pillanatban, rögtön egy sörrel orvosolhatták a fellépő problémákat.

Maffiázás hazafelé, állnak: Nico és Andy

Monirul K.O., Walter az elegancia bajnoka (ld. Zoo), én meg még nem ittam eleget

Mire elértük Eberswalde Hauptbahnhofot (2,5 óra), a társaság már elég szépen nézett ki, de voltak akiknek ez sem volt elég, és Berlinben folytatták a már megkezdetteket. A nagyja azért leszállt Vadkanerdejében, és hazafele igyekezett. Én Nicot, a román lányzót szállítottam haza a csomagtartómon, gyakorlatilag felnin közlekedve, ugyanis Ezüst Nyíl kerekei igencsak leengedtek az elmúlt egy hónapban. Hazaérve nem kellett sokáig küzdenem az elalvással.
A keddi Reformationstagot, ami Brandenburgban ünnepnap, alvással és házimunkával ünnepeltem, meg Projektplanunggal, ja és szokatlan módon bementem Berlinbe egy kicsit utazgatni, meg fotózni. A Törökvész Úti Általános Iskola gondnok házaspárjának munkájával még a németek is elégedettek, és ezért utcát is elneveztek róluk!

Berlin, Halbauer házaspár utca

Gondoltátok volna, hogy Berlinnek ilyen szép részei is vannak?

Szerdán Jacobbal megtekintettük a Finowfurtban lévő Erlebnis-Flugzeugmuseumot. Rengeteg vadászrepülő meg harckocsik, meg TU 134, nem tudom mennyit csuklottál aznap Dafi, de én szolgáltattam okot erre bőven. A többi képet küldöm emilben. A kiállítás legérdekesebb részét a Zil és Ural teherautók előtt egy vénséges-vén Kässbohrer-Setra 100-as csuklósbusz testesítette meg, mellyel még messzemenő terveim vannak… Kiderült ugyanis, hogy a tulaj lánya szintén a Főiskolán tanul, ráadásul ugyanazt, mint mi, csak fiatalabb nálunk, Jacob ismeri is. A fazon elmondta, hogy szívesen venné, ha segítenék neki magyar kapcsolatokat szerezni alkatrészutánpótlás és egyéb együttműködések témájában. Természetesen igyekszem segíteni, úgyhogy reszkess Setra!!! Sajnos nem tudtuk a teljes gyűjteményt megszemlélni, mert besötétedett, de visszatérünk!

Jákob und ájn MIG drájundcváncig

Szetűn keszkösze?

TU 134 kokpit

Bekanyarodok még veled az én utcámba!

Hazafelé Jacob vezette a Trabit, ami felidézte benne a tavaszi élményeket, mikor Gödöllőn voltak, és pillanatok alatt belerázódott. Betértünk a Normába, hogy némi sört vásároljunk estére, bár nem tudtuk, hogy csak műanyagpalackos szörnysört árulnak-é, ahogy az áldiban, meg a lidliben, de belépve az épületbe mindkettőnk szemét az akciós Pilsner Urquell ejtette rabul, mely 59 centért kellette magát. Vettünk is volna belőle egy rekeszt, ha a pénztárnál nem vesszük észre a szintén cseh Lobkowicz sört 0,22-ért. Na, azért zsákbamacskát nem veszünk, így kipróbálásra vettünk egyet, melyet még a pénztárnál benyakaltunk, s miután egybehangzó véleményünk volt, hogy kimondottan finom, a Prazdroj helyett egy rekesz Lobkowicz mellett tettük le voksunkat. A pénztárosnő kissé furcsán nézett ránk, de kihúztam a helyzet méregfogát, és azt mondtam neki, hogy megfelelt a vizsgán. Otthon csaptunk egy káfé und kúchent (Mama úgy mondaná, hogy fekete és süte), majd az uszoda felé vettük az irányt. Sajnos Lapátné-nap volt, ugyanis egyetlen sáv volt szabad közönségúszásra, melyet az említett korosodó társadalmi réteg tett magáévá. Kénytelenek voltunk egy jó órát ücsörögni a dzsakudziban, ahol a poénjaink kísértetiesen hasonlítottak a vándoros bugyballó-poénokra, s persze a gázok témáját dolgozták fel… Aztán bemerészkedtünk az úszómedencébe, ahonnan tíz perc alatt kiüldöztük a még jelenévő Zellernét és Felsálnét. Hazaérve a bekészített lángostészta is feljött jó-rosszul, úgyhogy meg is semmisítettük rövid úton, ebben persze a lakótársaim is segítettek. Igazi Balaton-estet sikerült összehoznunk: fürdőzés, lángos, sör. Azért élőben persze sokkal jobb! Ezek után kissé kótyagosan hajtottuk álomra fejünket, reggel pedig nehezen keltünk… Angolon mikor máskor kellett volna beszámolni tudásunkról, ha nem ez alkalommal, de szerencsére a padszomszéd javította, szerintem mindenki legnagyob örömére. A tanár folyamatosan a magyarokkal poénkodik, az összes példamondatban szerepel a paprika, a gulyás, vagy a Trabant szó. Azért engem sem kell félteni! Elég vicces, mikor angolul igyekszem visszavágni, egy-egy szót persze németül beillesztve a mondatba, tudod Nyunyus, or számszing lájk disz! Délután Projektplánung tanácskozást tartottunk, majd ismét megtettem a kedvenc EW-Strausberg-Erkner-Berlin-EW körutamat. Tökéletesek a csatlakozások, így három óra szükséges az egészhez. Hab a tortán, hogy Berlin-Hbf állomáson az eberswaldei vonat előtt áll meg az EC174 (Budapest Keleti-Hamburg Altona), így mindig élvezkedem a hangosbemondót hallgatava: „Májne dámen und herren ám glájsz fünf fért ject ájn ajrosziti ájnhundert fírundzibcijh fon BÚDÁPESZT KÉLÉTI PÁJÁUDVÁR náh Hámburjh Áltóná, bitte forzijht báj der ájnfárt desz cúgesz!” Hát nem gyönyörű?! Ja, és persze csak magyar kocsik vannak a vonatba sorozva!
Pénteken a változatosság kedvéért ismét Projektplanungot ültünk, majd egy három és fél órás előadás következett Dorfentwicklug (falufejlesztés) tárgyból. Az első részét Herr Peters tartotta, és kiderült, hogy a faluformák témát nem tudom megunni. Nagyon jó volt, alig voltunk tizen, és teljesen családias volt a hangulat, inkább beszélgetés volt, mint előadás. Aztán egy idősebb jogász úr vette át a szót, ez már kevésbé volt magávalragadó, de azért nem volt rossz, sőt a végén a névjegyét is megszereztem, ezzel megtettem az első lépéseket a diplomám felé:). Egyik Projektplaner társam, Sani megpróbált beinvitálni Berlinbe este, de mivel a telefonban csak minden második szavát értettem és hulla fáradt voltam visszautasítottam az ajánlatot. Annyit kell tudni a lányról, hogy pontosan ugyanúgy beszél, mint a Narancs, Tetves és Dugóban a Retekegér! De egy az egyben! Az elmúlt egy hónap elég volt ahhoz, hogy legyőzzem az örökös és kínző röhögőgörcsöt amikor megszólal. Ez olyan szörnyű, vannak emberek, akik annyira viccesen beszélnek, hogy az ember nagyon nehezen bírja visszatartani az elemi erejű kacagást, ami persze nem a beszélő személyére vonatkozik, hanem előadásmódjára, Kingi tudnánk mondani példáT, igaz???
A hétvégén a változatosság kedvéért Lutschiéknál voltam, bár előtte szombat reggel kiszaldtam Lengyelországba, a finn lányokat vezettem fel a határig, akik Agnieszkával és Nicoval kiegészülve shoppingolni mentek, kérdezték nem tartok-é velük, de mondtam, hogy ezt jobb, ha magukban végzik a hölgyek… Bár egy kesztyűt én is vettem, igaz Monirulnak, aki szegény életében nem élt még át ilyen hideget (egyszer már volt mínusz 2 is!), ugyanis Bangladeshben lényegesen melegebb az idő. Hazafelé úgy megcsúsztam a Trabival, hogy már komolyan kellett vegyem a fék felől érkező, eddig semmisnek vélt hangokat. Úgy gondoltam, Lutschiékat meglepem egy rakott krumplival, bár tisztában vagyok képességeimmel, de gondoltam bátraké a szerencse! És bizony! Kimondottan jól sikerült. Mikor kiértem a szokásos tömeg fogadott: szomszédok, Stephen és ezúttal a tesója Tops is, aki Topi német helytartója, mindjárt kifejtem miért. A szomszédban lakó egyik srác hentesnek tanul, és a héten levágott birkából áthozott vagy ötven saslikot, meg csináltunk salátát, és még a rakott krumpli is ott volt, úgyhogy igazi magyar módra úgy bezabáltunk, hogy még a Kopper is szégyenlette volna magát! Emlegettük is eleget a hazai töltöttkáposztákat eleget (Barbi, Csöpi, a fülesdit még nem ismerik, de mi késik nem múlik). A szomszéd srácoknak annyira ízlett a rakott krumpli, hogy másnap hálájuk jeléül megcsinálták a féket a Kicsikocsin (nekik is van kettő). Az estét persze ismét Stephennel húztuk a legtovább, de most kiegészültünk Topsszal. Természetesen ismét előkerült a jófajta akciós lidlivodka, de mivel annyit zabáltunk előtte, esélye sem volt megmozgatni gyomrunkat. A testvérpár balatoni élményeivel szórakoztatott, ugyanis a nagyszülőkkel jópár nyarat töltöttek „Bádátschonyörsch”-ön. Persze nyelvtudásukat is előásták, kicsit kellett nekik segíteni, de hamar visszajöttek a régóta ismert kifejezések, mint „kößönöm, dessék, zölddschég-djümöltsch”, meg persze újakat is tanultak az est folyamán, mint rakottkrumpli, vagy Topi kedvenc kifejezése a b*zd meg. Szóval Tops: ugyebár a neve is hasonló, de a b*zdmeg annyira tetszett neki, hogy percenként elismételte, és minden kérdésre így válaszolt, én meg fetrengtem a röhögéstől. Tehát Topi, ha szabadságra mennél, és nincs aki helyettesítsen megvan a hivatalos helyettes!

Srácok a szomszédból: Matthias, Christian, Stefan, valamint Lutschi, Omar, Tops és Stephen

Másnap Lutschival bevittük a testéreket az állomásra, majd a Főiskola felé vettük az irányt, és az egész délutánt ott töltöttük. Kiszótáraztam az összes előadást, megírtam az angolleckét és utánanéztem pár dolognak a neten, szóval nagyon szorgalmas voltam! Mire visszaértünk a tanyára már a Trabi is kész volt, és mivel Lutschi utalt arra, hogy szívesen kettesben maradna Omarral (persze nem olyan profeszionális módon, mint ahogy Zsófi tudatta Nyunyussal Erlangenben, mikor ott voltam, miszerint: mostmár nyugodtan eltakarodhattok), átugrottam a szomszédba, megköszöntem az elsősegélyt és hazahajtottam. Hétfőn a könyvtárban kezdtem, mert olyan rettenetesen szorgalmas vagyokJ! Aztán az órák végeztével ismét körutaztam, majd este elmentem tollasozni, ugyanis itt viszonylag szevezett körülmények között lehet űzni ezt a sportot. Agával és a finn csajokkal mentünk, mindenkit felkészítettem, hogy én csak egynyári tollasozó vagyok, de megnyugtattak, hogy ők is. Hát igen, van különbség a profi és az egynyári játék között. Mindenesetre másfél óra pötyögés után meghívtak egy négyest játszani a szomszédos pályán ütögetők. A szabályok felfogása nem ment zökkenőmentesen, de legalább volt min röhögni. Sőt, az egyik játékostársam megkérdezte, hogy svájci vagyok-é, mert olyan erős r-ekkel beszélek. Elkerekedtek szemei, mikor kiderült, hogy Svájctól mintegy 1300 km-re keletre élek. Mindenesetre kiderült, hogy svicerdücsöt beszélek, pedig épp most próbálkozom leszokni az erős rókabetűkről, csakhát nem megy olyan az könnyen faluhelyen…