Kommentárokra: Enn, örülök, hogy tetszik, feltett szándékom a munkahelyen olvasókat kínos helyzetbe hozni a röhögéssel. Züm, és mindenki, nagyon kérlek Benneteket, hogy politikai tartalmú dolgokat ne tegyetek fel, tudjátok mennyire utálom a politikát. Zsuzsanéni, drága ez a körlevelekre is vonatkozik. Köszi. Zsaufi, nagyon örülök a hírnek, ha van képed a babáról küldd el légyszi. Dóri, mi becsülettel végigjártuk (jó, majdnem végig) a gyógytorna képzést, így többé nem vagyunk Quasimodók! A mai órára kis bemelegítés után... :)

És most valami egészen más, jöjjön amivel az adósotok vagyok, képek a Balti-tenger partjáról!

A tengerhez közeli kilátóban

Agnieszka, Juan, Mari, nem tudom, Leena, Monir, Nicoletta és a Balti-tenger

Monir és Andy fürdőznek

Lapát és neje tánckar

Szerda este tartatott meg az őrületes-iszonyatos-eget rengető szemeszter-party (a múlt hetieket ugyanígy hirdették). Összeállt a kis csapatunk, és nekivágtunk az erdőn keresztül vezető útnak. Iszonyat sötét volt, és csak egy srácnál volt elemlámpa. A társaság hölgy tagjai nagyon bátran viselkedtek, csak néhány elfojtott sikoly hallatszott az egész úton. Kb húsz perc után megérkeztünk a tett színhelyére a Waldcampusra, a főiskolának ugyanis van egy campusa a városban, meg egy az erdőben. A rendezvény szervezői jó eséllyel pályázhattak volna a "bulizzunk minél hülyébb helyen" versenyen, bár meg kell hagyni a németek azért tudnak alakítani ezügyben, gondoljatok csak vissza a por-fű keverékben fetrengő dajcsokra a Kreuzbergen (még az elején írtam). Most ugyanis egy parkolóház (az erdő közepén!) földszintjén élhettük ki magunkat, elegáns BEKAERT mobil-kerítésekkel körülzárva, hát olyan hangulatos volt! Na mindegy, egyesült a kis külföldi delegáció, mindenki magához vett némi folyadékot, és máris jobb lett a hangulat, mint az a következő képen is látható. A bal oldali fiatalember Dif, az indiai srác.

Aztán a tömeg másfelé sodort, és összeakadtam néhány évfolyamtársammal. Azt est további részét nekik szenteltem. Csodálatos volt az üvöltő tuc-tuc zenétől 10 m-re ordítani velük. Gyakorlatilag három-négy füllel tárgyaltam egész este, illetve hárman-négyen tárgyaltak az én fülemmel. Mindegy megoldottuk. A sörök hatására a németórán tanultak is előjöttek, így egy nyelvi értekezés keretén belül kifejthettem nézeteimet, hogy mily' csodálatosan fejezi ki a német az előidejűséget. Ketten felvilágosítottak, hogy ők erről nagyon régen tanultak valamit, és soha nem kell használják... Az egyik kedvenc német nyelvtani szerkezetemről meg kellett tudnom, hogy le van sajnálva, az élet kegyetlen. Miután felvilágosítottak, hogy fél 3 felé jár az idő, úgy döntöttem ideje hazamenni. A többi ausztaus már hazament, csak Andy tartotta a frontot, és ezt továbbra is művelni szerette volna, így egyedül vágtam neki a stock-sötétnek, persze lámpa nélkül. Mint utólag kiderült, az egyik évfolyamtársam, Susan haza akart kísérni, mert volt lámpája, de valószínűleg elkerültük egymást. Annyira nem volt nehéz hazafelé, mert valami mindig mutatta az utat: először a porcelánbusz-vezetők erején kellett átmenni, majd a vizelők cserjése következett, végül már látszott a közvilágítás a túlvégről. Így mintegy fél óra alatt otthon is voltam.

Csütörtökön elmaradt az egyetlen előadás, és az azt követő szeminárium, persze számomra ez csak a suliban derült ki. Itt sokkal sűrűbben kell kell nézni a hirdetőtáblát a TO-n, mint otthon, bár egyes esetekben (francia óra után) otthon is sűrűn nézegettem... Kihasználtam hát a szabadságot és irány a buszpályudvar! Eberswalde buszpályaudvara bőven kenterbe veri a gödöllőit, annyira ocsmány. A váróhelyiségben 3 db szék, dizájnjukat tekintve több, mint valószínű, hogy a DDR időkből származtak. Óránként egy, max két járat indul, tehát igazi központi pályaudvar. Akkora szerencsém volt, hogy 50 percen belül indult egy járat Bad Freienwaldéba, ahol vasútállomás is van, így egy szép kört terveztem. Addig azonban megnéztem magamnak a troli ablakából a Brandenburgisches Viertelt, ami Eberswalde prolinegyedének számít a helyiek szerint, és majdnem itt szereztem szobát egy nem túl rendes lánynál (ezt írta magáról az apróhírdetésben). Hát egy igazi szocreál lakótelep, de közel sem annyira szörnyű, mint ahogy a helyiektől hallottam. Pont időben értem vissza a buszpályaudvarra, és nagyon izgultam, hogy milyen járgányt küldenek. Tök egyedül voltam a megállóban, 5 perc meddő várakozás után kezdtem azt hinni, hogy valami nem stimmel. Aztán pár per múlva befutott a legmodernebb, csillogó, térdeplő egyszóval mindent tudó Mercedes Citaro. Talán nem kell elmondanom, hogy annyira nem örültem neki, sokkal jobban örültem volna, egy a helyiek számára kifejezetten slampos, csoffadt, 4-5 év körüli Setrának, de nem volt szerencsém. Felszálltam hát, és elfoglaltam a legjobb helyet (még mindig egyedül voltam). Gyorsan átértünk Freienwaldébe. Pont a vasútnál áll meg a busz, így még halálra se kellett gyalogoljam magam, szép kényelmesen besétáltam az állomásra, ahol azzal kellett szembesüljek, hogy mintegy 7 perccel lekéstem a vonatot. Épp elkezdtem volna szidni magamban a német közlekedésmérnököket, hogy miért nem lehet összehangolni a menetrendeket, amikor eszembe ötlött, hogy a hozzám hasonló megszállott hülyék viszonylag kevesen vannak, akik rögtön megérkezés után ugyanoda szeretnének visszamenni, és a kedvükért nem indítanak különvonatot. Ezzel megnyugtattam magam, és inkább leültem írni egy levelet a nagyszüleimnek. 50 perc várakozás után megérkezett az egykocsis Stadler RS1 szerelvény, sőt keresztet is kellett várjon (ellenvonat). Lapátnét legyorsulva elfoglaltam azt a helyet, ahonnan a vezér úr a legjobban látható (a vezetőfülke ajtaja üvegből van, mint már korábban említettem). Már közeledtünk Eberswaldéhoz, amikor elkezdett bújkálni bennem a kisördög, hogy be kéne menni egész Berlinig. A kisördög győzött. Az eberswaldei pályaudvarra bejárva (a vonat ugyanis bejár az állomásra) figyeltem Christiant, hátha pont ezzel a vonattal jön ő is Berlinbe, de nem láttam sehol. Berlin-Lichtenberg állomást azért is szeretem, mert a már említett Ludmillák biztos lelőhelye. Most csak egy állt a mozdonyszín előtt, épp azon morfondíroztam már az aluljáróban járva, hogy vajh' merre járhat a többi, amikor valaki a hátam mögött megszólalt: Daniel? Christian volt az, hát persze, hogy ugyanazzal a vonattal jöttünk, csak EW-ban ránkkötöttek még egy kocsit, és ő abba szállt be. Így megint nem utaztam az U5-tel, mert S-Bahnra szálltunk közösen, és együtt utaztunk a Warschauer Strasséig. Ott elbúcsúztunk egymástól, innentől a buszozásnak szenteltem az estét, de önmegtartóztató voltam, és éjfélkor már ágyban voltam. Ez nagyban annak köszönhető, hogy Berlin-Hbf-on megvárt a forgalmista. Ugyanis a vadiúj főpályaudvar nagyon sok emeletes, ami mint tudjuk nem kevés. Az S-Bahn és a távolsági vonatok a legtetején állnak meg, a helyi Regio-Expressek, ami pl Eberswaldéba is megy, persze legalul. Én akkor szálltam ki az S-Bahnból, amikor a másik vonatnak már egy perce el kellett volna indulnia. Tériszony ide vagy oda, lenéztem a mélybe és még ott állt a vonat a megadott vágányon. Világcsúcsot döntöttem a mozgólépcsőn hármasával rohanásban, és pont elcsíptem a vonatot, szerencsére a forgalmista látta a mutatványomat a mozgólépcsőkön.

A pénteket már nagyon vártam, mert a Projekttervezés tárgy első gyakorlata került megtartásra, és már nagyon kíváncsi voltam a részletekre. Hát hogy mondjam. Nem az amire vártam. Azt gondoltam, hogy egy félévünk lesz arra, hogy összehozzunk egy komolyabb, és főként mindenre kiterjedő dolgot. A dolog lényege, hogy megtapasztaljuk a participatív tervezést magát. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a lakosság is aktív részese a folyamatnak, ehhez képest az elején leszögezték, hogy lakossági fórumot sajnos nem lehet összehívni. A projekt maga annyi, hogy a falu két bejáratát szebbé tegyük. Hát mi ez? Rajzszakkör? Semmi másra nem kell odafigyelni, így semmi területi összefüggés, semmi közös, komoly cél. Kérdéseimre, és hozzáfűzéseimre csak annyi volt a válasz, hogy ez így tényleg ki van herélve, de a főépítész csak ennyit szeretne, és az idő is szűkös. Még lesz pár köröm ezzel kapcsolatban. Sajnos Herr Peters nem volt jelen, így vele is beszélni szeretnék ezügyben. Igen csalódottan tértem haza, kifejezetten rossz kedvem volt, de szerencsére Andy pont küldött egy sms-t, hogy menjek át hozzá, van söre és valamit meg akar velem beszélni. Nem nagy kedvvel ugyan, de rávettem magam. Otthon úgyis csak még rosszabb lenne a kedvem. Hál' Istennek, hogy átmentem. A megbeszélnivaló ugyanis nem volt más, mint hogy PRÁGÁBA akar menni, és mintha mondtam volna, hogy szeretem azt a várost. Ennél jobb hírt nem is közölhetett volna! Viszonylag hamar elszállt a roszkedvem, és nekiálltunk összeállítani a költségeket. Szinte pontosan annyi, mintha otthonról mennénk! Ha minden igaz november első hétvégéjét a cseh fővárosban töltjük!!!!!!!! Az valószínű, hogy a Szent-Vitus lábánál megint olyan fáradtak leszünk, mint augusztusban Veletek, kedves Aranyvándor-csapat!

A mai nap igen dolgosan telt. Kilenckor (kis segítséggel) kivetett magából az ágy. Miután megreggeliztem a szennyest készítettem elő mosáshoz, mert már szanaszét voltak a ruháim. Utána elmosogattam, levittem a szemetet és kiporszívóztam. Fél tizenkettőkor minden ragyogott, nem úgy, mint pár órával előtte... Még tegnap megbeszéltük Agnieszkával, Nicolettával és Andyvel, hogy ma délben elmegyünk Lengyelországba. Így is lett. Itt annyira pontos vagyok, hogy azt el sem tudjátok képzelni:)! A határon aranyosan félreállítottak bennünket, miután egy órát araszoltunk a határ felé. Andy útlevele ugyanis nem fért a fejükbe, szerencsére a Trabit már nem vizsgálták. Negyed óra után minden kommentár nélkül visszakaptuk az okmányokat és mehettünk tovább. Édes. Kirándulásunk egészen a következő faluig - mintegy 6 km-es út, kocsival voltunk - vezetett, ahol egy kolostorból kialakított hotelt tekintettünk meg kívülről, majd elzarándokoltunk a falu kilátójához, azt meg is másztuk, sőt a kilátásban is gyönyörködtünk. A kultúrprogramot tehát mintegy egy óra alatt lepörgettük, és jöhetett a KAJA! Szerintetek mit rendeltem???? .......... Stimmel: Pierogit!!!! Most azonban csak 9 csúszott le, de előtte a biztonság kedvéért ettem egy kis töltöttkáposztát is. Kicsit kínosan éreztem magam, mert angolul nem pontosan tudtam elmondani, hogy étteremben is csak úgy tudok enni, mint egy disznó, a piknik nem csak egy kivételes alkalom volt. 2 perc után ettem le magam először a paradicsomszósszal, utána egy hevesebb mozdulat hatására a pierogiról a hagyma egy része szintén az ölemben landolt, sőt amikor éltem az Agnieszka által felajánlott lehetőséggel, és a maradékát túrtam át a tányéromra, néhány hagymát sikeresen a terítőre szórtam. Társaim igyekeztek humorosan felfogni mutatványomat. Különben Andy is nagy zabagép, ő Nicoletta maradékát ette meg. Teli hassal értünk a határra, ahol persze megint félreállítottak bennünket... Visszaérkezésünk óta pedig Nicolettával itt ülünk a gépek előtt.