Már kezdtem azt hinni, hogy a levegőváltozás a szenilitásnak is jót tesz, de tévedtem. Eddig ugyanis szokatlan módon nem felejtettem itt el semmit, nem hagytam a szobámban semmit, amire napközben szükségem lett volna. De tegnap utólért a sorsom. Azzal kezdtem, hogy Lutschiéknál felejtettem a telefonomat. Ez még nem lenne akkora probléma, de rá kellett jönnöm, hogy a telefonomon kívül nincs más berendezés, ami segíthetne megállapítani mennyi az idő, s persze ébresztőórát sem hoztam, mert a telefonon ugyebár az is van. Szóval kis időre megszűnt az időbeliség számomra. Aztán ma elfelejtettem a biciklizár kulcsát betenni a zsebembe, így haza kellett siessek a suliból. Közben azon rágtam magam, mit kell még a nap folyamán elintézni, ja igen! vásárlás. Annyira megnyugodtam, hogy beugrott, hogy pénzt nem is vettem magamhoz... Erre mondják, hogy No comment. Remélem holnapra kialszom a pechszériát. Különben tegnap végre megismertem az egyik lengyel lányt, Agneszkát. Tud németül, és nagyon aranyos. Másfél órán keresztül dumáltunk, nemhiába: Polak, wengry dva bratanky... A mai előadás (Landschaftsplanung und -bewertung, Herr Peters) már bőséggel tartalmazott olyan kifejezéseket, melyekről jobb esetben is csak sejtem, hogy mit jelenthetnek, úgyhogy ma is randira hívom a szótárakat. Holnap viszont nemzeti ünnep, és a kis ausztaus-studentekkel elnézünk a Balti-tengerhez. A GIS feladatok közül már négyet megcsináltam, így remélem jövő keddig a végére érek, mindjárt neki is állok a következőnek. Ti nagyon csendben vagytok ám, szeretnék már hallani Rólatok is valamit, úgyhogy snell-snell tessék reagálni, válaszolni, mesélni!!! Csókol.