Gerikém, tudod, hogy milyen a viszonyom az általad istenített gépjárműmárkához! De engesztelésképp jövő héten igyekszem elkészíteni a megrendelt fényképeket Berlinben. Zsófi, tényleg lassan ért ide a csomag, elvileg három nap alatt itt van, pechünk volt. Apropó csomag:

Sajnos a feladó nem látszik, pedig nagyon tetszett a Csömör Zsuzsa+Népefront megnevezés

Egyre sűrűsödnek a dolgok! Projektplanung, Moorkunde beadandó, Naturschutz előadás… Azt hiszem ezen túl csak a fontosabb dolgokat örökítem meg a blogon. Csütörtökön a közvetlen szomszédom, Uwe ünnepelte a születésnapját, méghozzá azzal, hogy főzött egy nagy adag sütőtöklevest és mindenkit meghívott zabálni. Ha ettetek már rosszat… Na mindegy, legyűrtem két tányérral. Kimondottan hányás színe és állaga volt, viszont íze semmi, a sűrűje pedig egy-két növényi fosszíliából állt, melyeket feltűnés nélkül igyekeztem visszajuttatni a tányérba. Szóval érdekes volt, de a gesztus mindenképpen értékelendő. Mocsárológiából pénteken ismét kirándulni mentünk, de most nekünk kellett aktívak lennünk. A feladat ugyanis Moorkartierung volt, ezt a Mádám, egykori életképtelen franciatanárunk valószínűleg „mórkartírozás”-ként fordította volna magyarra (ugyanis a permis de conduire szerinte nem jogosítvány vagy vezetői engedély, hanem konduálási permisszió), de valójában lápfelmérést jelent. Sokkal jobban sikerült a kiruccanás, mint a múltkori, kimondottan nyitottak voltak a csoporttársaim. Ástunk, mértünk, fotóztunk, gondolkodtunk (mint anno Ágoston Klára idejében töri hf készítéskor: Gyárákáim, házi feladat vágiggondolni, hogy ki győztá lá Napóleont!-Válasz: K U T U Z O V és Tél tábornok). Szóval egész jól éreztem magam. Viszonylag hamar visszaértünk, így végre elmentem úszni. EW-nak viszonylag új uszodája van, hót modern kívülről, meg mint kiderült belülről is. Túlságosan is, ugyanis nem sikerült megfejtenem az öltöző felépítését. Ugyanis itt kirakatöltöző van aranyosan. Az utcáról pont a kabinokat lehet látni, de kiderült mi a csel. Nincs külön férfi meg női öltöző, hanem egyszemélyes kabinok vannak, így bementem az egyikbe, átöltöztem, de nem találtam a szekrényeket, ugyanis a kabinban csak átöltözni lehet, majd a kapott sorszámú szekrénybe kell lerakni a cuccost, de én egy hülye szekrényt sem láttam. Így elegánsan egy szál fürdőgatyában és mezténláb visszakorzóztam a pénztárhoz, hogy megkérdezzem:”Encsuldigung ví kánn ihj rájn?” A csaj igyekezett elfojtani a röhögését, de ez nem sikerült neki teljesen, így megmondtam neki, hogy szerintem is vicces, de mostmár jó volna ha úszni is tudnék. A titok nyitja, hogy az öltözőkabinnak két ajtaja van, az egyiken kell bemenni, a másikon kijönni… Ez bizonyult túl magasnak számomra. Na, végre leraktam a cuccot a szekrénybe, és nemsokára az uszoda terében voltam. Elég meghökkentő volt, hirtelen nem tudtam, hogy uszodában vagyok-é avagy diszkotékában, ugyanis tök sötét volt, és színes fények villództak szanaszét. Végül bekászálódtam a medencébe, ahol persze sikerült a legrosszab Lapátúrral egy pályára kerülnöm, ugyanis gyökkettővel tempózott, és a fordulóknál soha nem engedett maga elé. Hál’ Istennek negyed óra után megunta. Innentől kezdve magam voltam a pályán. Miután végeztem a szokásos adaggal, úgy gondoltam körülnézek. Nagyon kellemes meglepetésben volt részem, ugyanis az úszómedencéből nem láthatóan sunnyog még három másik medence és egy csúszda. Bementem a giccsmedencébe: műpálmák a műparton stb, épp elfetrengtem a sekély részen, mikor beindult a bugyballózás! Dögönyöző, sodrófolyosó, minden amire csak szüksége van az embernek egy jó vízirandalírozáshoz. Rögtön beugrottak a képek Sárvárról, amikoris vándorban voltunk ott, és az utolsó este bementünk még fürdeni egyet. A sodrófolyosóban úgy vonatoztunk mintegy tizenöten, hogy közben a Dzsingiszt ordítottuk, embertornyot építettünk, sunyipolip-úszással riogattuk a békés fürdőzőket, természetesen az elmaradhatatlan vizálló nyakbaakasztós neonnarancs és lila színekben pompázó trachinierer-pénztárcával a nyakunkban, melyet még Bük-Fürdőn szereztünk be, illetve kaptam névnapomra, miután Rolanddal naphosszat röhögtünk rajtuk. De szép is volt, drága Népefront! Aztán áthelyeztem székhelyemet a melegvizes medencébe. Egy Lapátúr volt még ott rajtam kívül, aranyosan ücsörögtünk egymással szemben, majd váratlanul néhány buborék jelent meg a víz felszínén. Értetlen arckifejezést vetettem a korosodó úriemberre, miszerint „nem én voltam”, de kiderült, hogy a dzsakuzzi elsö pöffenetét értettem félre… Ekkor meg a veletek tett kétfelvonásos egerszalóki éccakai fürdőzés jutott eszembe, kedves Renci, Vera, Amanda, Kata és Zolika, melyet félig titkosan szerveztünk meg (persze nyáron Renci apukája előtt elszóltam magam), azért lett kétfelvonásos, mert első alkalommal öt perccel zárás előtt (éjjel 2 óra) sikerült odaérnünk, feleslegesen téve meg a Gödöllő és Egerszalók közti, mintegy 120 km-t. De nem adtuk fel, másnap már éjfélkor ott voltunk! De jó volt az is, -10 fok, de azért beletettük a fejünket, igaz Amanda, rá is fagyott a víz a tincseinkre. Szombaton kirándulni mentünk Jacobbal és Christiannal. Berlintől nem messze egy Linum nevű község határában van a „Darvak és más költöző madarak” (erről persze a hasonló „Napóleon és más masz…” cím jut eszembe) átmeneti szállása (BKV-s nyelvre fordítva műszaki pihenője), így kitűnően meg lehet őket figyelni ilyenkor. Jacob nagy ornitológus, melyről már a tavasszíl meggyőződtünk, mikor Egerben Szofitündér édesanyjával nagyon jól elbeszélgettek a tannenbaumcsízről (fenyőcsíz). 11-kor terveztük az indulást Berlinből, melyből persze fél kettő lett, mert a Frankfurter Tor helyett a Frankfurter Allée-nál szálltam le az U5-ről. Még jó, hogy előző este megnyugtattam Jacobot, hogy nyugi Apukám, egyszer laktunk már ott a környéken… Ugyanis a biciklitüntetéses-unokártyás-csendkirályos szállásunk 2002-ben tényleg a Frankfurter Tornál volt, kedves Nyunyusék! Emlékeztek, ahol leszálltunk a metróról és átszálltunk a villamosra hatalmas szocreál házak álltak mind a négy sarkon, még meg is jegyeztük, hogy nem valami szép. Fene se gondolta volna akkor, hogy pár év múlva az egyikben fogok kávézgatni német barátaimmal. Ugyanis úgy volt, hogy iszunk egy kávét és indulunk. Ebből persze az lett, hogy másik pajtásom is késett, közben le kellett menni kenyérérért, mert a kávézás reggelizésbe csapott át stb., szóval mintegy két és fél órát csúsztunk a programmal. Aztán nagy nehezen kiértünk a terepre. Előképzettségéből kifolyólag Jacob volt az előadó, mi pedig a hallgatóság Christiannal, ő ugyanis nem érdeklődik különösebben a madarak iránt, én pedig nem tanultam meg őket latinul Állattan II.-ből, így egyikünk se tudott jóformán semmit a dologról, de mostmár profik vagyunk ám, fílen dánk Jákob! Különben tök érdekes volt, a helyi term.véd.őr szerint legalább 300000 daru volt a környéken, és sötétedéskor repülve, tényleg szinte eltakarták az eget. Mivel az eső majdnem végig szemerkélt nem mertem elővenni a fotógépet, nehogy beázzon, és megint elpártoljon tőlem. Hazafelé megbeszéltük a közös múzeumlátogatások témáit és hozzávetőleges időpontját, majd a keleti autóipar remekeit tárgyaltuk meg Jacobbal hatszázadszor, melyet Christian nem éppen kitőrő lelkesedéssel vett tudomásul. Mivel este egyikük moziba készült a barátnőjével, a másik pedig bulizni a kiszemeltjével, azon kezdtem magamban gondolkodni, hogy alkoholistának nézik-e az embert, ha egymaga beül sörözni valahova. Szerencsére Jacob, mintegy megérezve gondolataimat kiszálláskor megkérdezte, hogy van-e kedvem felugrani egy sörre, mert még van négy üveg Staroja (látod Zsuzsanéni, itt is nevelem a népet!), amit akciósan vett. Felugrottam hát, és ott is ragadtam. Mondtam neki, hogy ne vegye elő az Eisenbahnatlas der DDR című könyvet (maga is nagy vasútrajongó), de nem hallgatott rám… Míg én eufórikus állapotban tobzódtam a DR mozdonyokkal teli vasútállomások és Ikarusokkal teli buszállomások fényképei között, ő a frissen beszerzett lemezjátszóját (Dafi, csináltam róla képet Neked) próbálgatta, amelyhez mi mást használhatott volna, mint a nagyapja retro-lemezeit. Dzsingisz, Karel Gott, Udo Lindenberg és barátaik, meg persze Deep Purple, Led Zeppelin, Jimi Hendrix és társaik. Olvasgattunk, énekeltünk és tomboltunk és rengeteget röhögtünk.

Der Herr DJ

Nem mai darabok

Hogy tetszik, Dafi?

Aztán gyorsan rendet raktunk, mert írt a leányzó, hogy hamarosan érkezik. Hármasban megvacsoráztunk, ezt még lekísértük egy kis almalé-zsubruvkával (a lakótársa lengyel), ami azért nem volt annyira jó, mint a baracklévodka a Nyenyikocsmában Prágában, vagy a Roland születésnapján az ünnepi üresrizibizihez fogyasztott limonádévodka, de azért megjárta. Majd Maria kérdésére, hogy miért nem megyek velük bulizni, a Nyunyussal már jól ismert szlípi-cselt vetettem be, és elbúcsúztam tőlük. A megpróbáltatások azoban csak ekkor kezdődtek! A Hauptbahnhofra érve szembesültem a ténnyel, hogy 10 percet késik a vonat, amiből 35 perc lett. A beérkező szerelveny olyan szörnyhangot hallatott, hogy rögtön gondoltam, hogy nem lesz ennek jó vége. Nem is lett, ugyanis a DeutscheBahn 114-039 pályaszámú mozdonya megállás után bedobta a törülközőt, vagyis szakmailag szólva „fekve maradt a gép”. A hangosba bemondták, hogy 40 perc múlva jön a következő (azt eredeti induláshoz képest tehát 75 perc késéssel). DB~MÁV??? Nem gondoltam volna! Végül mintegy hajnali fél háromra sikerült is hazaérnem, szarrá ázva, mert a legnagyobb eső akkor zúdult le, amikor épp Ezüst-Nyíllal száguldottam haza a vasútállomásról. Reggel arra ébredtem, hogy csörög a telefon. Lutschi volt az, és reggelizni invitált, mert Stephen és a szülei is náluk voltak. Hát nem aranyos? Mivel a nadrágomból és a kabátomból még mindig csavarni lehetett a vizet, a legelegánsabb módon kissé retkes BKV-munkaruhában jelentem meg a villásreggelin.

Egy jól sikerült kép...

A délelőttöt kint töltöttem mindenféle hasznos dologgal, majd hazajöttem, hogy itt is elvégezzem a házimunkát. Uwe múltkori rókalevesére igazi jó lecsóval válaszoltam, ami a jelek szerint ízlett is neki.