Csütörtökön hál'Istennek nem kellett korán kelni. Csak 12:30-kor kezdődött az előadás, melynek címe Projekttervezés, és Herr Peters tartja. Mint kiderült többek közt ő tartja, ugyanis Kerstin és kis kolléganője a nem kevésbé szimpatikus Claudia mellett még Herr Piorr is megjelent, akivel még tavalyi ittartózkodásunk idején tárgyaltunk repce ügyben. De a csúcsok csúcsa csak ezután következett, amikor egyszercsak belibbent a maga szolid valójában Frau Stöckmann, a tegnapi természetvédelem-tündér. Még szerencse, hogy előre le lett zsírozva, hogy én Herr Peterssel, Kerstinnel, Claudiával és még pár hallgatóval leszek egy projektben. Aztán hamar kiderült, hogy a többi hallgató címszó alatt többek közt Christiant és Jacobot kell érteni! Hát ez milyen jó hír, újra együtt alkot a nagy csapat, ha más nem is, de legalább az összejövetelek jó hangulata így már biztosított;)!!! Az általános bevezető után megalakultak a csoportok, s megbeszéltük a következő összejövetel időpontját. Ezzel vége is volt az egésznek. Négy óra helyett lezavartuk az egészet háromnegyed óra alatt, jó ez az első hét! Elszaladtam vásárolni, mert úgy gondoltam, a felmelegítős milánóit azért nem árt kissé kiegészíteni. A gomba pont akciós volt, sonkát meg kimérve is lehetett kapni (a legtöbb diszkontban csak előrecsomagolt felvágott van). Hazaérve megcsináltam a magyaros milánóit (annyi hagymát tettem ugyanis bele), és el kell mondjam igen jó lett! Mire megettem és elmosogattam, meg elpakoltam, már éppen ideje volt indulni az internesönel randira. Kissé tartottam attól, hogy egyedül ismerkedhetek majd magammal, de azért hátha mégsem. Megérkezve a helyszínre az első változat tűnt valószínűbbnek, mert egy árva lelket sem láttam... Aztán szép lassan befutottak! 11-en vagyunk összesen, ebből két lengyel lány még nem jött meg. Tehát kilencen kellett volna legyünk, ehhez képest hatan voltunk, de szerintem ez elég bíztató szám. Két finn hölgyeményünk van. Az egyik Lena, igazi nagyvilági nő, kifogástalan angoltudás, divatos szemüvegkeret, ruha és az elmaradhatan használhatatlanul kicsi retikül. Kolléganője jóval szimpatikus volt elsőre. Marie ugyanis testalkatában a finn telekhez alkalmazkodott, tehát nem sovány, kevésbé divatosan öltözködik, és arcberendezéséből adódóan mindig mosolyog. Azért bevágódtam náluk, mikor az általános iskolai nyelvtan órán - melyet érdekes módon pont a blog egyik jeles olvasója tartott - tanult egyetlen finn szót elmondtam nekik, miszerint kala = hal. Teljesen le voltak nyűgözve, csak jól titkolták:). Aztán van egy bangladesi srác, Monir, aki talán még nálam is gyérebb angoltudással rendelkezik, azt is bangladesi tájszólásban beszéli, de legalább németül sem beszél. Könnyű vele szót érteni... Nem baj, kedves és mindig mosolyog. Van egy kolumbiai srácunk, Juan. Beszél németül!!! Nem akarom kihagyni a felsorolásból a végtelenül sármos ausztrál szívtiprót, Andrew-t sem. Tényleg úgy néz ki, mint aki most jött a bícsről, ahol ma 24 bájos hölgy életét mentette meg, akik rögtön bele is szerettek. Na, gondoltam, biztos sok közös témánk lesz, Apukám! Ezek az előitéletek! Le kell őket mielőbb vetkőzni, ugyanis mind a nagyvilági nőről, mind a sármőrről kiderült az este folyamán, hogy teljesen normálisak, igen barátságosak, sőt még utazni is szeretnek, így mégiscsk lesz közös témánk... Másfél órás ismerkedés után úgy döntöttünk, megnézzük a mellettünk lévő épületben zajló Első Szemeszterparti c. rendezvény kínálatát. A zenei kínálat vegyes volt, a Greese betétdala után közvetlenül a Rammstein Du hast-ja következett. Ezek az éles váltások mindvégig jellemzőek maradtak a Dj-re nézve. Így hol kint, hol bent voltunk, de mindig volt kivel tárgyalni, mert újabbnál-újabb arcokat mutattak be nekem lelkes évfolyamtársaim. Azt hiszem akikkel az előadásokon nem találkoztam, mert nem sűrűn látogatják, azok közül mindenkit megismerhettem most este. Velük persze lehetett németül beszélni, de külhoni kollégáim meg-meg találtak, és angolul faggatóztak, majd egy sráccal pár cseh szót is váltottunk, így a végén már az volt az érzésem, hogy mostmár minden nyelv összekeveredett a fejemben, és magyarul is nehezen tudnék megszólalni. Visszamentem hát a Maschinehalleba, ott úgysem lehet beszélgetni a hangerőtől. A Dj-nek azonban mindent el kell nézzek, ugyanis: Marie-val épp a Modern Beszéd együttes: Brádör Lují c. számára roptuk, amikor a szám végeztével ismerős dallam csapta meg a fülem. Igen: Dzs. Kán Moskau c. száma. Kb. 40-en iszonyat gyorsan és spontán nagy kört alakítottunk, és egymás vállát átkarolva már-már kozák táncot (bár te ezt jobban meg tudtad volna állapítani Zümi) lejtve ordítottuk a szöveget. És mindenki tudta!!!! Annyira jó volt, 38 német, egy finn és egy magyar, és mindenki azt ordítja összekapaszkodva, hogy "Vodka trinkt man pur und kalt, das macht hundert Jahre alt, ohhohohohó!" A csúcson kell abbahagyni, gondoltam, és mondtam a többieknek, hogy én megyek, mire ők is helyeseltek. Búcsuzóul még megbeszéltük, hogy másnap este ugyanitt találkozunk.

Pénteken sem kell korán kelnem egyelőre, mivel a mocsárológia (tényleg ez a neve: Moorkunde)előadás csak fél egykor kezdődik. Beérve a suliba kissé meglepődtem. "Egy díszünnepély...", hogy Cseh Tamást idézzem. Vagyis inkább népünnepély. Folyik a sör, szól a zene, a Balatoról már ismert német lárma. Eberswalde ugyanis úgy örül kis hallgatóinak, hogy félév elején mindig megvendégeli őket. Gyakorlatilag "minden évben utcabál...", hogy a Bikiniről se feletkezzünk meg. Gondoltam mégsem kéne sörrel a kezemben előadásra menni, így nem álltam be a sorba, hanem az előadóba igyekeztem. Mostmár mindenki ismerősként üdvözölt, és ebben az előző estének nem kis szerepe van. Az előadó hölgy, Frau Luthardt kifejezetten szimpatikus volt. Érthetően beszélt, bejelentett két kirándulást, sőt a végén megkérdezte, hogy ki vagyok, mert nem emlékszik az arcomra. Mondtam, hogy ez nem csoda, s bemutatkoztam. Ezekután felcsillant a szeme, és azt mondta, hogy a beadandómat nyugodtan írhatom magyar mocsárról is. Fordítás a Ctrl+C helyett, majd meglátjuk:) Hamar elengedett minket, azt mondta, hogy "jól van, mostmár eleget beszéltem, menjenek igyanak egy sört". Ezt a tanácsát meg is fogadtuk. Mintegy félórás sorbanállás után a kezembe nyomtak egy korsó meleg habot. Megérte a fáradtságot! A Ica volt a csapos. Pirosas, elegánsan felpuffadt arc, hiányos fogsor, kocsmahumor. Nyilván kizárólag védőital gyanánt fogyasztja a sört. Inkább nem reklamáltam a söröm minőségét illetően, mert komolyan tartottam attól, hogy lebüffent. Mérgemben haza vettem volna az irányt, ha nem botlok bele a külföldi delegáció pár tagjába. Mostmár egy indiai sráccal is kibővült a különítmény. Kisebb bájcsevegést követően az esti találkozó tényét megerősítve elváltunk egymástól. Hazaérve megettem a milánói második felét, majd Lutschiékhoz indultam. Omar és Stephen nagy munkában voltak, mikor megérkeztem, így beálltam segíteni egy csöppet. Kisvártatva megérkezett Lutschi és Holger. Holgerrel annyi megbeszélnivalónk volt, hogy sajnos nem tudtunk segédkezni a körülöttünk szorgoskodóknak, bármennyire is szerettünk volna... Holger is csókoltat minden ismerőst. Sajnos nem tudtam kintmaradni este, mert ugyebár megbeszéltük a találkozót az internesönel sztyúdencekkel, és Herr Petersnek is megígértem, hogy ott leszek az esti koncertjükön, ugyanis a már említett Herr Piorr-ral és két hallgatóval van egy együttesük. Mikor beléptem a terembe, már ment a koncert. Egész otthonos volt. A sörpadokon ropogtatnivaló, mindenki mosolyog, és a zene is jó. Két szám között hátrafordult az előttem ülő hölgy, akiről kiderült, hogy Kerstin az. Jó, hogy három számot töltöttem azzal, hogy tekintetemmel megtaláljam, hol ül, s közben mindvégig ott ült tőlem 10 centire. Fától az erdőt... A bárpult kínálata biosört tartalmazott, illetve más bioitalokat, így lehúztam egy biovilágosat. Egész jó volt. Aztán befutottak az ikszcséjndzs sztyúdencek is. Kiegészülve egy román lánnyal, Nicole-lal. Konstancából jött szintén egy félévre, és erdészetet tanul. Eddigi tapasztalataim elhallgattatták bennem, hogy első ránézésre plázacicának tituláljam. Pedig sokminden utalt erre. Kis kupaktanácsot tartottunk arról, hogy így a koncert végeztével mitévők legyünk. A román lány diszkóba akart menni... Nincsenek előítéleteim, győzködtem magam! Megkérdeztem hát a helyiektől merre van a diszkó. Elmondták, ezt lefordítottam angolra, majd hozzátettem, aki akar menjen, én maradok. Maradtunk, a román lyány hazabaktatott Monirral, mi még dumáltunk egy kicsit, és megbeszéltük, hogy mivel az egyik finn lány is kocsival van, a német egyesítés ünnepét a Balti-tengernél töltjük (Lutschiék nem érnek rá ezen a hétvégén). Nagyon hamar beleegyezett mindenki, lehet, hogy jó kis csapat sül még ki ebből...