Zsuzsanéni kedves, reszkessenek bizony! Eltüntetjük a budapesti Staro-készletet abban a három hétben, amíg otthon leszek! Dafi, nyilván Neked van igazad a típusokkal kapcsolatban, én csak arra emlékszem, hogy volt MIG 23 is, de a TU-134-en kívül semelyikbe se lehetett beülni.

Múlt csütörtökön Projektplanung csapatunk tervezői része helyszinelni indult Althüttendorfba. Egész nap sütött a nap, így mindenki boldog volt, hogy gyakorlatilag kirándulásnak is felfogható a kiruccanás. Persze mire a vonatból kiszálltunk (15 perc) már szakadt az eső, és nagyon csúnya fellegek gyülekeztek felettünk. Igyekeztünk minél többet elintézni, de fél óra után, halál vizesen azt mondtuk, hogy a következő vonattal irány vissza EW-ba! Tehát sikeresnek mondható az egész...

Ázott egerek hazafelé... (Kirsten, Sophie, Daniel)

Estére viszont meghívást kaptam vacsorára Binihez, akiről már ejtettem néhány szót, és aki a Projektplanung csapat kommunikációs osztályának dolgozója. A képen is látható Daniel tolmácsolta a meghívást, majd eligazított, hogyan találok oda este. Igyekeztem mindent megjegyezni, de persze nem sikerült. A házat még megtaláltam, aztán ismételgettem magamban: cvájte étázse, rehjc. Az emeletben biztos voltam, csak az irányban nem, de próba-szerencse alapon becsengettem a jobbra lévő ajtón, amit mindkettőnk legnagyobb meglepetésére egy évfolyamtársam nyitott ki, aki annyira meglepődött, hogy zavarában rögtön beinvitált. Ekkor megkérdeztem, hogy itt lakik-é Bini, mire kiderült, hogy egyel lejjebb. Naja, az emelet biztos... Ígyhát villámlátogatásom véget is ért, és mostmár a helyes ajtónál próbálkoztam. Pont időben érkeztem, a kaja épp elkészült. Kicsit meglepődtem, ugyanis Binin és Danielen kívül senki se volt ott, én meg azt hittem, hogy össznépi zabálás lesz, de így is remekül sült el. Nagyon finomat ettünk, csak éppen a hús hiányzott belőle. Valami dél-amerikai szörnygabona volt kifőzve köret gyanánt, amit Bini állítása szerint iszonyatosan elsózott (szerintem pont ettől lett ehető), a zaft pedig mindenféle fonnyadt zöldségből állt, de rettenetesen jó íze volt! Magam is csodálkoztam, hogy ilyen dolgokat meg lehet enni. Desszertként pudát (Ili mama megnevezése a pudingra) fogyasztottunk. Aztán visszavonultunk Bini szobájába, ugyanis a lakótársait még nem ismeri annyira, mert nemrég költözött be (ez volt a 16.! költözése az elmúlt három és fél évben!). Jó társaságban gyorsan múlik az idő, így mire észbekaptunk már fél 12 volt, így Daniellel nyeregbe pattantunk és hazatekertünk. Pénteken intéztem a jegyeket hazafelé, mivel elmaradt a mocsárológia. Este pedig ír zenei est volt a Studiclubban, ami kifejezetten jót tett már, főként az élő hegedűmuzsika esett jól. Nagyon hangulatos est lett volna, ha az előttem állók nem kezdenek el sajátos módon táncolni, nyilván nem volt nyitva aznap a dizsi. Azért ennek ellenére is jól sikerült, éjjel fél kettőkor még megvitattuk a finn csajokkal, hogy az angoltanárunk pránunsziéjsönje (nem úszod meg, hogy kidugd a nyelved: through) kritikán aluli, majd hazatértem, ugyanis szombaton nyitva tartott az S-Bahn múzeum. Eredeti terv szerint Jacobbal nyitásra mentünk volna, de én 11-kor ébredtem, majd összeszedtem magam, és telefonáltam neki, ezzel sikerült felébresztenem. Szóval a nyitásból nem lett semmi. Mivel még a nagyszüleit is meg kellett aznap látogatnia, lemondta a programot, illetve esti találkozót javasolt. Persze én nem bírtam már magammal és felkerekedtem, hogy egyedül tekintsem meg a kiállítást. Az első igen kellemes meglepetés az eberswaldei pályudvaron ért, amikoris a jól megszokott Stadler RS1 helyett egy zsiruj (kéretik fonetikusan kiolvasni) FLIRT járt be az állomásra. Ez az a vonat, amit a MÁV is megrendelt az 1-es és a 30-as vonalra. Meg kell hagyni nagyon kényelmes, bár ami a nyílegyenes hátamnak kényelmes, az általában iszonyat kényelmetlen mindenki másnak...

STADLER FLIRT

A kalauztól megtudtam, hogy egy társvállalattól kapta az ODEG (Ostdeutsche Eisenbahngesellschaft) kipróbálásra a masinát, és még azt is megsúgta, hogy nagyon jól megy, volt alkalmuk kipróbálni. BeFLIRTöztem hát Berlinbe, és egészen az S-Bahn múzeumig nyomultam tovább. Lehet, hogy nem is olyan nagy baj, hogy egyedül tekintettem meg a kiállítást (csak a történelmi vonalhálózati térképek előtt időztem másfél órát, és ezt Zsaufin és Rolandon kívül kevesen tűrik). Persze másodperceknek éreztem az ott töltött időt, így a csecsebecsék vásárlásával már igencsak sietni kellett, azért így is sikerült beszereznem egy eredeti kulcstartót a 275-133-as kulcsáról. Néhány fotó a múzeumból:

Feliratok az 50-es évekből

Korok-padok-ülések: kreatív belsőtér bemutató

A 480-as vezérállása

Bizony, nem véletlenül ismerős mindenkinek:) a felső embléma, ugyanis a mi HÉV járműveink is ebben a gyárban készültek

És ha már otthonról esett szó: FOK-GYEM jegyautomata Kelet-Berlinből

Azt hiszem méltó helye van itt a jelenleg közlekedő típusok ismertetésének, nem kell megijedni, csak három van, és a részletes műszaki adatoktól ezúttal eltekintek. Szóval jelenleg (időrendi sorrendben) a következő típusok közlekednek: 485; 480 és 481. Tőlem rendre a következő neveket kapták: Szöglet, Kübik (mint a centiméter) és Lebeny, tán nem kell magyarázni miért. Különben tiszteséges és hivatalos becenévvel is rendelkeznek: Cola-Dose, Toaster (kettő ugyanis a fűtés hibája miatt teljesen kiégett a nyolcvanas évek végén) és Tauchbrille (búvárszemüveg). Nekem persze a leghibásabb szörnyszéria a 480 tetszik a legjobban, és nagyon helyes hangja van, amikor indul.

485, Szöglet, Cola-Dose

480, Kübik, Toaster

Kübik az Ostkreuznál, hát nem édes? Photo: D. Dezseny:)

481, Lebeny, Tauchbrille

Mikor a múzeum bezárt pont felhívott Jacob, hogy menjünk moziba. Remek, gondoltam, inkább vettem volna még öt képeslapot a mozi árából, de mivel kb. két éve nem jártam filmszínházban rábólintottam. Még volt némi időm a találkozóig, így villamosozással töltöttem az időt, majd ismét csörgött a telefon, hogy szintén göndörhajú barátom hamarabb ér haza, mint gondolta, és találkozzunk nála. Pont jó helyen jártam, mert csak fel kellett pattanom az U5-re, és ez egész a Frankfurter Torig repített. Így kicsit hamar értem oda, gondoltam, veszek pár sört és elindultam valami alkalmas helyet keresni. Az utcán pedig kivel futottam össze, mint Justynával, Jacob lakótársával, aki barátnőjével Anjával épp haza tartott, csak még be akartak térni valahova sört venni, így együtt vettük meg a muníciót. Mint a legrosszabb amerikai szappanoperában, Jacobbal a ház ajtajában futottunk össze, aki hogy-hogynem néhány sört cipelt a kezében... No comment. Felérve a lakásba még volt kis időnk, így megkezdtük az aranyszínű nedű fogyasztását (Enn, ne a golden showerre gondolj!). A lányok a Borat-ra foglaltak jegyet, amiről utóbb kiderült, hogy nagy baklövés volt, mindegy legalább telezabáltuk magunkat cukrozott pattogatott kukoricával a film alatt. A mozi végeztével kiderült, hogy én még nem ettem Berliner Currywurstot, így feltétlenül el kellett menjünk a Fridrichstrasséra, hogy megkóstolhassam. Tényleg nagyon finom, de semmiben sem különbözik a mi sültkolbászunktól. A finom falatokat élesztő ízű trágyasörrel kísértük le. Ezek után hazafelé vettük az irányt, , mivel péntek volt az S-Bahn és az U5 is "durch" közlekedik, vagyis egész éjjel, így kényelmesen visszabumliztunk a főhadiszállásra. Ezek után felpörögtek az események, a már ismert cajgon jobbnál jobb zenék szórakoztattak bennünket, táncoltunk polkát, csárdást, tangót, mindent. Anja megfázásra panaszkodott, mire belé diktáltunk egy vodkát (ha már pálinka nincs), és Jacob megvizsgálta a torkát, mire Anja közölte, hogy inkább nyugovóra tér.

"Zág mál áááááááááááááááááááááááááááááááááááá!"

Így hármasban folytattuk tovább, de kisvártatva Jacobot is elvesztettük, és egyszer csak arra eszméltünk Justynával, hogy a konyhában ülünk már pár órája, be nem áll a szánk, üres a vodkás meg a zsubruvkásüveg és világosodik, ugyanis fél hétre járt már az idő. Tiszta Fülesd és vándor hangulatom volt: jó társaság, nagy dumálások, némi innivaló és máris világos van! Gyorsan nyugovóra tértünk, majd mikor fél 12-kor felébredtem, a lányok már talpon voltak, sőt a reggeli is elkészült, tisztára, mint mikor Zsófi buli után tejbegrízzel próbál magamhoz téríteni! Ébredező pajtásomnak csak annyit tudtam mondani (pontosabban kissé rekedtes hangon károgni) bátorításként, hogy "fijesztá, fijesztá mekszikáná", ahogy azt a híres német sláger is mondja. Kb. olyan hatással volt rá, mint amikor engem kelteget a Roland a "Kotikakicsikotiébredjkotika..." szöveggel giccsesen bájos hangon, a hatás: felkelek, csak azonnal hagyd abba! A reggelin elég sokáig nyámmogtunk, de utána új erőre kapva a lányok sétálni indultak, mi pedig legugrottunk a közértbe egy kis pilzeniért, ilyenkor ugyanis fontos a minőség... Miután visszaszédelegtünk a lakásba, elérkezett az a pillanat, amire a szegi kirándulás óta várok: megnéztem a Blájent németül! Nagyon komoly, elég jók a szinkronhangok, de a poénok teljes kiélvezéséhez, akárcsak a magyar verziót, még jópárszor meg kell nézni. Fikusz Kukisz mindenesetle Schwanzus Longus névle hallgat, de a felesége nevét nem sikelült elsőle megjegyeznem. Este hat felé összeszedtem magam, és nekivágtam a hazafelé vezető útnak, amibe egy kis utazgatás is belefért még, így tízre keveredtem haza.

A rendkívül aktív hétvége miatt hétfőn összes szabadidőmben angolt és franciát nézegettem, ja meg az NDK-útikönyv "Az NDK fővárosa Berlin" című fejezetet olvasgattam, bizony jópár helyre el kéne még nézni. Különben egy kicsit kezdem megszeretni ezt a várost, már egy csomó rejtett elővárosát láttam, amelyek kifejezetten szépek, parkosak, sőt erdősek. Ha a szemlélő nem a "legfontosabb látnivalókra" kíváncsi, hanem nyitott szemmel utazgat, akkor sokkal kedvesebb oldalát is megmutatja az "NDK fővárosa"!