Dunc kalandjai Eberswaldeban: Szünet Eberswalde környékén

Ha szünet, hát kirándulás! Ennek szellemében igyekeztem az elmúlt napokat eltölteni. Az egyetlen bökkenő, hogy két napig nem volt szemesztertiketem. Történt ugyanis, hogy megfeletkeztem az átvételéről. A legjobb persze az, ahogyan ezt tettem. Délután kettő és három közöttre volt kihirdetve a kiosztásuk. Délelőtt a GIS-munkával kapcsolatban intéztem ügyeimet, majd Frau Meierhez ugrottam be, aki a nemzetközi dolgok felelőse, és így gyakorlatilag az anyukája a cserediákoknak. Édesdeden elbeszélgettünk, kérdezte megvan-e már a szemesztertiketem, mire én megnyugtattam, hogy ma délután veszem át, nem kell aggódni. Aztán felmentem a gépterembe, megcsináltam a legszükségesebbeket a munkával kapcsolatban, majd elégedetten hazamentem. Aranyosan főzni kezdtem, majd du. 4-kor, mikor már jóllaktam egyszercsak eszembe vágott, hogy édes egyetlen Duncimunci, a k*rva bérletedről ügyesen megfeletkeztél! Olyan dühös voltam magamra, hogy az elmondhatatlan, kb. tízezerperkétmillió volt a vérnyomásom, és csak úgy sikerült lenyugodni, hogy este elmentem úszni. Nade mire vannak a barátok? Nagyobbik Christiant és Lutschit kértem meg, hogy segítsenek már, ha már ilyen tehetséges pajtásuk van, minek hatására másnap már a kezemben volt az Eberswalde összes kincsénél négyszer értékesebb okmány… Pénteken Jacobbal terveztünk egy kisebb erdei kirándulást, melyet Trabizással kötöttünk össze. Az idő gyönyörű volt egészen addig, míg ki nem szálltunk a kocsiból. Rajtam se esőkabát, se kapucni, de nem különösebben érdekelt, Jacob azonban hamarabb megunta, így mintegy 13.6 perc túrázás után visszatértünk a kocsihoz. Najó, gondoltuk, akkor áthívjuk Lutschit, (azóta nem találkoztak, mióta tavasszal nálunk jártak…) és együtt főzünk valamit. Így is lett, de végül mi mentünk ki Ackermanshofra. Az est úgy sikerült ahogy azt sejteni lehetett, tehát másnap nehézkesen ébredtünk… Hétfőn körvonatozást igyekeztem véghezvinni inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ugyanis kifundáltam, hogy az Eberswalde-Frankfurt(Oder) (OrtsExpress 60) vonal kereztezi a Berlin-Kostrzyn (RegionalBahn 26) vonalat, mégpedig Werbig állomáson, így egy szép nagy EW-Werbig-Berlin-EW kört lehet leírni. Nosza hát! Egyedül vágtam neki az utazásnak, mert mindenki lelépett. (Lutschiék az Ostseenél, Bini otthon, Christian otthon, Jacob lakásfelújít, Daniel Svájcban stb.) Szépen haladtunk Werbigig, aholis nem tartottam különösnek, hogy én voltam az egyetlen leszálló (úgysincs még egy ilyen őrült, aki körvonatozik, gondoltam), aztán kiderült, hogy valószínű azért nem szállt le senki, mert rohadtul nincs csatlakozás. Ugyanis szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy a következő vonat két óra múlva halad át az állomáson, s persze Eberswalde felé. A körutazási csatlakozásra mintegy négy órát kellett volna várni. Remek, akkor felfedezem a falut! Be is sétáltam a településre, ahol köszöntésképp az egyik udvarból egy fotballabdát rúgtak ki pont elém. Iszonyat bravúrosan visszarúgtam az udvarba, persze az általam kigondolt röppálya köszönőviszonyban sem volt a valóssal, de a srác megköszönte. Én meg halálosan boldog voltam, hogy ezzel újabb két évre kifociztam magam. Hamarosan találtam egy térképet a faluról, melyen a kocsma is fel volt tüntetve, így arra vettem hát az irányt. Egész szép kis falu egyébként, viszonylag sokat kellett sétálni az italboltig, de a fachwerk házikók élvezetessé tették a falusétát. Aztán a legfontosabb épület is feltűnt, bár gyanúsan kietlennek tűnt már messziről is. Sajnos baljós előérzeteim beigazolódtak, ugyanis legalább két-három éve nem folyik itt már az árpalé a csapból. Kénytelen voltam hát továbbállni, s a falu másik vége felé vettem az irányt, így keresztezve az egyik vasútvonalat. A frász fog kerülőt tenni, határoztam el, s elindultam a sínek mentén az állomás felé, vonat úgyis egy fél óráig nem jön még, nem gondolva arra, hogy ezzel a Német Birodalmi Vasút üzemét vagy három percre fel fogom tartani! Történt ugyanis, hogy egyszercsak a menetrend szerint vonatmentes időben egy személyvonat mosolygott rám egyre közelebbről. Na, gondoltam ennyit a pontos menetrendről, és félrehúzódtam, mivel a töltés jó széles volt. A vezér azonban nem így ítélte meg, és inkább megállt. Majd integetni kezdett, és nemzetközi karjelzésekkel megkérdezte, hogy mi a gyűrött gyík van? Erre odamentem, és megkérdeztem, hogy merre megy, mire ő visszakérdezett, hogy én hova megyek, és mit keresek itt. Mondtam, hogy EW-ba tartok, és le akartam rövidíteni az utat az állomásig. Erre meglepődöttségében haragjáról megfeletkezve viszonylag kedvesen értésemre adta, hogy nagyon tilos nekem itt kószálni, és ugyan legyek már oly’ szíves és a rendes úton közelítsem meg a vasútállomást, mégiscsak Németországban vagyunk! Erre elnézést kértem, és szárnyaszegetten lesunnyogtam a töltésről. Nálunk asszem csak ledudáltak volna, vagy nem is folalkoztak volna azzal, hogy valaki a töltésen kolbászol. Na mindegy. Azonban még a kerülő megtételével is volt húsz perc az én vonatom érkezéséig, bár már nem hittem teljesen a menetrendnek. Leültem hát az egyetlen padra, és olvasni kezdtem legújabb szerzeményemet! Ugyanis egy hónapja felfedeztem magamnak a vadkanerdei városi könyvtárat. S miután kiolvastam a Szocialista országok teherautói és buszai, illetve a Berlini szellemállomások (a lezárt kelet-berlini S-Bahn állomások története) c. könyveket, most a Világ metróinak lexikonát kölcsönöztem ki, melynek címlapján egy piros műanyagburkolatú állomás fényképe ékeskedik egy kék metrószerelvénnyel, melyen egy ismerős és oly kedves betűsző díszeleg: BKV, s a falon a felirat is jól olvasható: Felszabadulás tér. Gyönyörű könyvek! Ja meg a Svejket is kivettem, de azzal nem haladok olyan gyorsan, mert a nyelvezete nem épp a legegyszerűbb, mondhatni eléggé távol van a Hochdeutschtól. Aztán megérkezett a vonat és szépen visszazötyögtünk Eberswalde Hauptbahnhofra. Másnap kerépkpártúrát szerveztem magamnak. Gyönyörű idő volt, gondoltam elmegyek egy kicsit a Finowkanal mentén bringázni. Kisebb-nagyobb akadályokkal szinesedett a túra, ugyanis a részben lezárt kerékpárút miatt helyenként a túlpart dzsumbuján kellet átküzdenie magát Ezüstnyílnak, mindezt hősiesen tette, azonban egy nagyobb kátyúban megadta magát, és leesett a lánc. 0 szerszámállománnyal mintegy 20 percet vett igénybe a visszaszerelés, de eztán már több gond nem volt. Végül egészen Bad Freienwaldéig kerekeztem. Miután erősen kezdett már sötétedni, és Ezüstnyíl elektromos rendszere nem épp kifogástalan, amin a terepezés sem segített, vonattal tértem vissza Vadkanerdejébe.