Újra itthon!

Már nagyon vártam! El kell mondjam, hogy a hosszú utazást sem élvezetem annyira, mint gondoltam, de azért túl lehetett élni. Az elindulás napjának délelőttjén megtartottam a kiselőadást Naturschutzból, ami azért volt érdekes, mert előző este karácsonyi összejövetel volt a LaNu hallgatóknak, és fogyott a forraltbor jócskán, így nem túl fitten ébredtem azon a reggelen. Ennek ellenére (vagy tán éppen ezért) egyáltalán nem izgultam, nem is nyögdécseltem, a többiek szerint tök érthetően beszéltem, sőt a záróakkorddal még Zsíroshegyinét is megnevettettem. Tök jól esett, amikor ezek után megkopogtak. (Itt ugyanis nem tapsolnak, hanem a padon kopognak.) Ezután Jacob elvitte a cuccaim nagy részét kocsival, majd még egy gyors Projektplanung-találkozó, és már repültem is be Berlinbe, persze a DB szárnyain. Még volt némi elintéznivalóm karácsony ügyben, de ezt elintézve a csomagjaim és Jacob lakása felé vettem az irányt. Sajnos Justynka nem volt otthon, pedig úgy terveztem, hogy még almalézsubruvkázunk egy karácsonyit. Aztán nagyhajú barátom kivitt az állomásra, s hamarosan elindult a vonat, és percről-percre közelebb éreztem magam Hozzátok. Az utazásnak két lényeges elemét emelném ki. Schönefeldnél felszállt két jóléti svéd-ex-NDKs korosodó hölgy, igen jó hangulatban, így Lipcséig nem unatkoztunk, nagyon jól lehetett ugratni őket, és mindenen harsányan, már-már ordenáré módon nyerítettek. Ezután csend borult a fülkére, és négyen próbálkoztunk aludni, mely jól-rosszul sikerült is, de Bécsben már éreztem, hogy sikerült rettenetesen megfáznom. Sebaj, Virág busza is késett, így még rátettem egy lapáttal a megfázásra. Virággal ugyanis előre lezsíroztuk, hogy Bécsben találkozunk, neki ugyanis ez a város olyan, mint nekem Prága. Jó sokat villamosoztunk, metróztunk, meg sétálgattunk, sőt végre egy jó nagyot tudtunk dumálni kávézás közben. Így gyorsan elröpült az idő és már robogtunk is hazafelé a busszal. A Lágymányosin már alig bírtam magammal, bizsergett a lábam, alig vártam, hogy leszálljunk, és aztán végre! Olyan jó volt újra megölelni mindenkit! A családon kívül Nyuny, Barbi és Róuland tette tiszteletét. Miután kiörvendtük magunkat, bepakoltuk a cuccot a kocsiba én azonban természetes módon BKV-val tértem haza, melyben "meglepő módon" társam is akadt Roland személyében. A legszebb UV-útvonalat kiválasztva közelítettük meg a Batthyány teret, és én a Gellért téren már teljesen úgy éreztem, hogy két nappal ezelőtt jártam itt utoljára, így az akklimatizálódás hamar megtörtént. Kis utazásunk nem maradt kommentár nélkül, ugyanis a Népefront összes képviselője a "Na, és jól hazaértél a BKV-val?" kezdetű, cseppet gúnyos hangvételű mondattal kezdte a telefonbeszélgetést, ugyanis kisült, hogy ezen akciómmal keresztülhúztam a "Törökvésznél lestoppoljuk a kocsijukat és így köszöntjük" fedőnevű akciójukat... Bocs!
Szóval a lényeg, hogy itt vagyok, újra él a magyar számom, sőt néha tán az MSN-hez is hozzáférek, a blogot ittartózkodásom alatt is továbbírom, csak németül, hogy a kintiek se érezzék elfelejtve magukat, de a fotók azok nemzetközi nyelven beszélnek továbbra is. Nagyon szeretnék minél több emberrel találkozni, úgyhogy hallassatok magatokról! A személyes találkozásig csók Nektek!